2018. július 6., péntek

Hűségeskük


Gondoltam, még egy utolsó lehetőséget adok a dolognak. Beizzítottam a laptopot, megnyitottam az oldalt, jelszó, informálódom picikét, nem mellesleg, megnézem, mennyi van a bankszámlámon. Nos, a gépem se nem új, se nem villámgyors, szóval, akadtak problémáim. Az égvilágon semmi problémám nem volt eddig semmivel, most valahogy mégis azt éreztem, szakításra áll a dolog. Imádtam a bankomat, jó fejek és segítőkészek az ügyintézők, személyesen is pikkpakk megvan minden, ám mióta van a kis fizikai eszköz, állandóan az ügyfélszolgálaton kötök ki. Ugyanis, sem asztali és gyorsabb gépen nem tudok belépni itthon, sem a laptopomon. Beütöttem a felhasználónevem, kértem a kódot. Generálta is a token, majd beütöttem a számjegyeket is, aztán fánkozás, fánkozás, néha átváltott homokórára, nekem a fejem picikét átment cékla színbe. Semmi. Nem jó jelszó. Akkor újra. Újra semmi. Harmadszori nekifutásra kigolyóztam magam a rendszerből.

2018. július 2., hétfő

Beléjük fojtva


Szerda. Árnyékban is harminc fok. Tömegközlekedés. Légkondi nincs, csak szagos utasok egymás hegyén-hátán. A buszsofőr lihegve fintorog, mert te vagy az egyedüli felszálló, s ezzel megállásra kényszeríted. Görcsöl a hasad, leülsz az egyetlen szabad ülésre, majd a következő megállóban te vagy a bunkó fiatal, aki nem adja át a helyét a cekkeres nőnek. Amikor felhörrensz a magyarázattal, hangos és bunkó vagy, aki egy kis hasfájást se bír ki állva.

2018. május 10., csütörtök

Szolgálat: Kész!


Régóta követem őt, évek óta.
Mindig a város más pontjain kerül elő. Néha pár ember figyeli messziről, máskor igen nagy kocsisorok között szlalomozik, s van, hogy fiatalok állnak tőle távol, feltartott mobiltelefonnal.
Filmezik.

2018. május 9., szerda

Két dudás


Hihetetlen, hogy tudja magát egy nagydarab ember bepréselni a konyhámban levő asztal és a fal melletti szék közé. Nekem is nehézkes oda bepasszírozni magam, pedig én pici vagyok, az ismerősöm, aki ezt a mutatványt sikerrel abszolválta, jóval magasabb, mint én. Körülbelül a mellkasáig érek.

Anyukám!


Sosem gondoltam bele abba, hogy a szüleimnek kínos lehet, hogy apának és anyának szólítom őket.

2018. május 5., szombat

Télidő a budai Várban


Kiállítást néztünk, amikor is kitaláltuk Andrissal, hogy sétálunk még egy kicsit, felmegyünk a Várba, és megnézzük a kedvenc kicsi ágyúját. Annyiszor voltunk már itt, hogy nem gondoltuk volna, hogy találunk még új dolgot magunk számára. Általában busszal jöttünk fel, vagy a másik irányból, így mindig a Hadtörténeti Múzeum környékén lyukadtunk ki, mert meg kell nézni és simogatni az ágyút. Végigsétálni a gesztenyefák között, majd lemenni a vadregényesbe hajló szerpentinen, hogy hazajussunk. Ezúttal viszont, ha már ott voltunk, akkor az Apród utca felől közelítettük meg okkupálni kívánt kirándulóhelyünket. Bementünk egy kőboltív alatt, ahol zöld táblácska hirdette, középkori vízhordó felfelé. Egymásra néztünk, ezt még nem láttuk, sehol senki, ár nincs kiírva, így behatoltunk a láthatatlan sötétségbe. Semmi sem mozdul egy centit se rajtunk kívül, csak apró, alig fej nagyságú lyukak szolgáltatják a világítást. Megyünk a sötétségben, egy alagútban, ami zsákutcába torkollik, ahol természetesen semmi sincs. Nevetgélünk, hogy ijesztő, várjuk a bohócot vagy az alient. Egyik sem jelenik meg. Túléltük, vidáman konstatáltuk, hogy akárhányszor mászkálunk a jól bejáratott helyeken, mindig találunk valami újat.

2018. május 3., csütörtök

Hol vannak a tündérek?


Egyszer azt olvastam valahol, hogy amikor megszületünk, mindannyiunkat meglátogat egy tündér, aki onnantól vigyáz ránk. Áldását adja ránk, az életünk folyamán pedig olykor visszatérnek hozzánk, hogy egy-egy kívánságunkat teljesítsék. Hogy ez csak ott működik, ahol a folklór szerint a legtöbb tündér él, vagy bárhol, bárkivel megeshet, nem tudom.