2019. április 8., hétfő

Huss és pöcc


Mindig van egy korszak, aminek egyszer csak vége szakad. Vagy így, vagy úgy, a lényege ugyanaz. Menni kell. Ezeket általában előre érzi az ember; óra nélkül is hallja a ketyegést. Stresszt szül, és el akar menni.
Jó messzire.
Nem tudni senkiről, semmiről, csak menni, hallgatva a saját szívdobogását, mert az még van.
Minden más elenyészőben.
S néha ez a menni akarás már olyan erős, hogy képtelen kivárni a tavaszt, amikor lehet. Amikor pedig tavasz lesz, kinyílik a jól ismert kapu, és maga mögött hagyhat mindent, ami addig volt.

Csak „huss és pöcc”.
„Csíny letudva.”

2019. február 16., szombat

Viszketek ott belül


Eszembe jutott az apai nagyapám. Szerette a családját, szó se róla. Ugyanakkor, alkohollal és cigarettával csillapította bánatát. Volt, hogy a villamos nem ment tovább, mert keresztbe feküdt a síneken egy sörösüveget szorongatva. S volt, hogy feléjük menve találták meg az árokban, a saját alkoholgőzös kipárolgásában fetrengve.

2018. november 5., hétfő

Időszakos útravaló


Ültünk egymással szemben, az asztal két oldalára állított kanapén. Ujjbegyeit összeérintette, a térdein könyökölve pásztázta az arcomat, testtartásomat. Vele szemben, keresztbe vetett lábbal, görnyedve ültem, két ujjammal nyomtam az orrnyergemet. Sok mindenről beszélgettünk, ám egy ponton megakadtam.

2018. augusztus 20., hétfő

Jóban, gazdagságban, egészségben


Elméletileg az emberek között úgy van, hogy egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben, jóban-rosszban, aztán beüt a krach, és módosul a szólam valahogy így: csak egészségben, gazdagságban, jóban. A rosszban meg maradj egyedül. Aki tettestárs, abban a pillanatban felszívódik, amikor megvan a baj. Hátat fordít, elszelel, s nem is kerül addig elő, ameddig neki szüksége nem lesz valamire, hiszen akkor ő van bajban, és lobogtatja a fenti szólamot, mintha ő betartotta volna.

2018. július 30., hétfő

Masszabilincs és dekantálover


Amikor az ember fia-lánya magányossá válik, s pont nem akad semmi dolga, akkor hirtelen felértékelődik egy csomó dolog. A könyvek, mert mennyivel jobb elolvasni, hol tartanak a Lannisterek, mint azzal foglalkozni, hol tartunk mi? Méret, majd író, majd műfaj szerint átpakoljuk a könyveinket, de nem is erről szeretnék szólni, erről már írtam korábban. Ha épp nem akad semmi dolgod, csak naphosszat ülsz a fotelban azt a kopasz fát bámulva, ami pont az ablakod előtt van, az furcsa dolgokra tud rávenni.

2018. július 6., péntek

Hűségeskük


Gondoltam, még egy utolsó lehetőséget adok a dolognak. Beizzítottam a laptopot, megnyitottam az oldalt, jelszó, informálódom picikét, nem mellesleg, megnézem, mennyi van a bankszámlámon. Nos, a gépem se nem új, se nem villámgyors, szóval, akadtak problémáim. Az égvilágon semmi problémám nem volt eddig semmivel, most valahogy mégis azt éreztem, szakításra áll a dolog. Imádtam a bankomat, jó fejek és segítőkészek az ügyintézők, személyesen is pikkpakk megvan minden, ám mióta van a kis fizikai eszköz, állandóan az ügyfélszolgálaton kötök ki. Ugyanis, sem asztali és gyorsabb gépen nem tudok belépni itthon, sem a laptopomon. Beütöttem a felhasználónevem, kértem a kódot. Generálta is a token, majd beütöttem a számjegyeket is, aztán fánkozás, fánkozás, néha átváltott homokórára, nekem a fejem picikét átment cékla színbe. Semmi. Nem jó jelszó. Akkor újra. Újra semmi. Harmadszori nekifutásra kigolyóztam magam a rendszerből.

2018. július 2., hétfő

Beléjük fojtva


Szerda. Árnyékban is harminc fok. Tömegközlekedés. Légkondi nincs, csak szagos utasok egymás hegyén-hátán. A buszsofőr lihegve fintorog, mert te vagy az egyedüli felszálló, s ezzel megállásra kényszeríted. Görcsöl a hasad, leülsz az egyetlen szabad ülésre, majd a következő megállóban te vagy a bunkó fiatal, aki nem adja át a helyét a cekkeres nőnek. Amikor felhörrensz a magyarázattal, hangos és bunkó vagy, aki egy kis hasfájást se bír ki állva.