2017. június 30., péntek

A technika ördöge szétszedi a rendszert



Én hittem azt idáig, hogy egy olyan lakás, amin minimum hat zár van, biztonságos. Persze, nem vakon tettem mindezt, hiszen, amikor bent voltam, többször is ellenőriztem, hogy magamra zártam-e az ajtót, illetve, amikor eljövőben voltam, akkor minden zárat kétszer átnéztem, hogy rendesen bezártam-e. Mint egy öreg az Internetben, úgy lett napról-napra erősebb a hitem.
sze: falak, ajtók, ablakok, beépített szekrények. Mindig mennyi hír szól arról, hogy ilyen biztonsági rendszer, meg olyan zárak, de azért azt is megmutatják a betörőknek, hogyan lehet hatástalanítani, azon a címszó alatt, hogy hátha bajba keveri saját magát a tulaj. Naná! Innentől kezdve, akinél a feszítővas, az a király! A rendőrök jegyzeteltek csak, bár határozott meggyőződésem, hogy fingjuk nincs arról,Először csak akkor mentem, amikor virágot kellett locsolni. Aztán, amikor egyedül akartam lenni, esetleg alkotni. Szép lassan, komótosan cipeltem oda a dolgaimat, mintha orvul szeretnék beköltözni a szerelmemhez. Mindenem ott volt, az életemet adtam a lakás vendégszobájába – barátnőm megengedte, hogy műteremnek használjam. De a minap csörgött a telefon, s a házinéni volt a vonal másik végén, hogy feltörték a lakást, és minden mozdíthatót elvittek. Amikor odaértem, majdnem szívrohamot kaptam; tényleg csak az nem tűnt el, ami a lakás szerves ré hogy mit, merre keressenek. Andiékat nem sokkal kecsegtették, míg nekem vajmi kevés beleszólásom van a dolgok menetébe. Bevallom, most magamért jobban aggódom, mint a többi cuccért.
Mellesleg eddig egy olyan házban laktam, aminek lakat van a kerítésén, az a védőpajzs. A külső ajtót nem lehet zárni, ha elmegyünk otthonról, akkor csak rárúgok egyet, és már zár. (utána meg küzdhetek a kinyitással, mert beragad) A belső ajtón kettőre van zárva a dolog, viszont egy huszáros mozdulat, és már körbe is lehet nézni a nappalinkban. Andiék lakása ezzel ellentétben jobban őrzött terület volt, mint bármelyik katonai bázis. A mostani lakásunk is erőd, négy zárral. Ha a zárak az ördög találmányai –mint, ahogy hiszem-, akkor kiváncsi vagyok, mikor tárul fel egy idegennek ez az ördöglakat.
Végül is, mindent ki lehet nyitni, csak ész, erő és eszköz kell hozzá.
De ami a legrosszabb, hogy nem csak a képeket vitték el. A naplókat és jegyzeteket is. Ez azt eredményezte, hogy reggelre lenyúlta valaki az e-mail címemet! Jó, tény, az én hibán, hogy elfelejtek sok mindent, így a jelszavaimat mindig lefirkantom valahova, hogy emlékezzek. Valaki úgy néz ki, hogy alig tizenkét óra alatt rájött, hogyan forradalmasíthatja szürke mindennapjait az Internet segítségével. Itt persze eszembe ötlött egyik tanárom intő szava: minimum havonta változtassunk jelszót!
Reggel, mikor arra ébredtem, hogy nem tudom megnézni a leveleimet, megbizonyosodtam arról, hogy maga az ember a technika ördöge. Nem élek feljelentéssel, de egy valamit nem értek. Mire jó az, hogy a nevemben ír másnak levelet, ráadásul úgy, hogy olyan nevet használ, amilyet én soha? Kielégíti? Mert akkor ez legyen a legnagyobb öröme hátralévő életére. – Egyik fiúismerősömet elnevezte Királylánynak. Ciki.
Egész nap nem győztem körmölni, jelszót és címet változtatni, illetve egy-két olyan ismerősömmel tisztázni a helyzetet, akikre nem jutott ma még időm. Kiborító volt. De tettem egy langyos kísérletet arra, hogy hátha ír. Írtam magamnak levelet. Kíváncsi leszek.
Rossz belegondolni, hogy most hozzá nem értők tartják kezükbe a kész és félig kész műveimet. A sok rossz közül a legjobb, ha eladják, a legrosszabb, hogy megsemmisítik. Diónyi a gyomrom a gondolattól, hogy látom a lángokat. Másik, hogy elvitték a naplóimat. Füzetek, melyekben ott áll az egész életem, minden érzésem, tettem. A jegyzeteim. A novellavázlataim. – hogy csak azt említsük meg, ami most eszembe jut.
Én még most sem hiszem el. Elvitték a halott lelkem. – Valami ilyesmit mondtam Andinak. Ő nem aggódik különösképpen a dolgaiért, mert pótolhatók. Viszont megért engem, mert nekem mindenből csupán egy volt. Lélekből is.
„Tudod, miért gondolom azt, hogy elrabolták a Lelkem hulláját? – kérdeztem szinte vérben forgó szemekkel.
Gondterhelten megrázta a fejét.
„Mert mindenem azokban az alkotásokban volt. Aki voltam, aki vagyok… és aki lehettem volna. Az írások az életem foszlányai. Nem engednek bele teljes betekintést, de minden napom, emlékem bennük van. Ahogy egy indiánnak a tomahawk a karja, úgy nekem azokban a művekben volt benne a halhatatlanságom.”
„Drámai – mondta Andi. – Megértelek. De sajnos, csak reménykedni tudunk abban, hogy egyszer vissza, vagy jó helyre kerülnek.” Barátnőm gondosan megrágott minden szót.
Tudom, hogy nekik is megvan a maguk baja, de az pótolható. Azért fizet a biztosító. El sem merem képzelni, mit tesznek a képekkel. Vagy inkább nem akarom tudni. Aztán ott vannak a novellák. Nem olyan érdekesek, és többségük fent van itt is (még jó, hogy a legtöbb itt pihen az orrom előtt), de amiket, mint jegyzeteket papírra vetettem, nem tudom, hogy elő fogom-e tudni énekelni az agyamból újra. Tudom jól, hogy őket nem is érdekli mindaz, amit elvittek, mert csak bankjegyek hintáznak a szemeik előtt.
A novellák nem, hisz aki rabol, azt kötve hiszem, hogy érdekli az irodalom. De a napló. Pletyka. Egy lánynak az élete! Az ilyen mindenkit érdekel. Olvassák, olvasnak engem! Lapozzák a színes tollakkal telefirkált életem. Jókat röhögnek, sírnak, sajnálnak velem/engem, de akkor inkább felmásoltam volna a több ezer oldalt a honlapra, mint hogy idegenek kezére jusson… és ki tudja, hogy mit eszelnek ki ennek folytán?! – Azt hiszem, most egy hosszú, várakozással teli időszak következik.
Próbálok remélni, bár azt mondták, ne tegyem. Igyekszem a legtöbb mindent felidézni belőlük, s papírra vetni minden gondolatomat ismét. A romokon próbálok új várat építeni, bízom benne, hogy nincs veszve minden, és még jöhet egy szebb jövő. A leveleket már elküldtem, jelszavakat megváltoztattam, most már nagyobb baj nem jöhet. A novellákat, jegyzeteket pótolgatom, már, ami eszembe jut. De, hogy bennük foglaltatik-e a lelkem, azt döntsétek el Ti!