2017. június 30., péntek

Aggódj, ne háborúzz!



Vannak dolgok, melyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Mindenkit megrázott a három fiatal lány halála, akik szórakozni mentek, és a végén nem jutottak ki onnan. Értelmetlen halál a dühöngő tömeg lábai alatt. Felfoghatatlan, hogy nem figyelünk egymásra. Lehet ez ellen tenni? S mégis hogyan?

A West Balkánban történtek miatt nem kezdtem el könnyezni, s gyanítom senkit nem az zavar, ami engem. Amikor azonban azt találtam mondani egy ismerősömnek, hogy x ideje nem buliztam, azzal vágott vissza, hogy örüljek, mert legalább nem járok úgy, mint ezek a lányok. Na ez, fejbe kólintott, és azóta gondolkodom ezen.
Nem egy olyan koncerten voltam, ahova a szervezők a kelleténél több embert engedtek be. Egyszer volt olyan is, amikor megvadultak az emberek egy bekiabálás miatt. Akkor a torkomban dobogott a szívem, és zakatolt bennem a gondolat: csak éljem túl.
De a nagy bulik hátránya az, ami egy fiatal számára előny: a drog. A hivatalos közlemény szerint két lány vérében találtak amfetamin-származékokat. Ez gátolja az ítélőképességet.
Mióta ez felmerült, elsikkadtak a szórakozó helyek felelősségei az irányába, hogy mekkora a hely, és mennyi jegyet adnak el. Mindenhol jó tanácsok, tippek jönnek velem szembe, hogyan lehetne megakadályozni, hogy a fiatalok droghoz nyúljanak. A legmegmosolyogtatóbb az volt, amikor valaki közölte, hogy be kell illeszteni a tanrendbe, és otthon is el kell beszélgetni a gyerekkel. Tapasztalatból mondom, hogy ez nem jön be, mert mondhat bárki bármit, ameddig a baráti kör, a nekünk tetsző pasi, csaj fogyasztja, hogy bekerüljünk a bizalomkörbe, kipróbáljuk.
Aki egyszer kipróbálja, az egyből drogos? Szerintem nem az. Ez nem azt jelenti, hogy állandóan drogot fogyasztottak, csak egyszer kipróbálták, s ettől még nem lesz senki sem potenciális áldozat.
Mint a legtöbb félrevezetés, itt is megtörtént. Mert mondjunk egy sokkoló tényt a szülőknek, mindjárt nem foglalkoznak az igazi veszélyforrással. A partik megszervezése nagyon nagy hiányosságokat mutat, hála azoknak, akiknek pénzük van, és akik elfogadják azt.
Ha végignézek Budapesten, akkor azt látom, hogy a kedvenc bárjaim, helyeim a föld alatt vannak egy kijárattal, vagy túl szűkek egy vagy talán két egérúttal. Ha pánik tör ki, akkor előbb kenődök fel a falra, mint hogy kijutnék. Leülni sokszor csak lépcsőkre lehet, amelyek a potenciális menekülőútba botlanak.
Drogmentes buli nincs, de könnyebb ezzel fedezni a hibákat. Most nem az elszívott, vagy vénába szúrt dolgokról beszélek, hanem a folyékony dolgokról. Mert pár pohár után bármelyik alkoholtól módosul a tudatom.
Pláne, hogy már csak erőfitogtatás miatt is, dívik az, hogy minél több töményet döntsünk le minél rövidebb idő alatt. Én nem teszem, mert már egyszer megjártam. Csúnya volt, és megalázó. Azóta forog bennem a kérdés, hogy egy jó bulihoz miért kell megnézni közelről a sárga földet? Minden barátom, legyen bármilyen korú, úgy issza az alkoholt, mintha víz lenne, és az a buli, hogy legyünk részegek, majd hányjunk a sarokba.
Köszi, de ez nem érettség, hanem hülyeség. Persze, a módosult tudatállapot ugyanolyan, mint a cigaretta. Közösségformáló. De szükségszerű?
A vicc az egészben az, hogy mindenki titkolja a szülők elől még harminc évesen is, hogy iszik. A normális szülő pedig, ezer karommal küzd a drogok ellen, és nem veszi észre, hogy ha a sárkány egyik fejét levágja, három másik nő vissza. A drogok „szépsége”, hogyha valami betiltott, változtatunk az összetételén, és máris legális szer lesz belőle.
A kölyköket nem lehet eltiltani semminek a kipróbálásától. Mert ha a haverom csinálja, megteszem. Ha valamit nem, akkor én maradok szégyenben. Ha a nekem tetsző ember kéri, szintén behajtom a fejem. Nem akarok kimaradni a közösségből. A gyereket még ideje korán felelősségre kell nevelni, amivel egy probléma van. A szülőknek maguknak sincs felelősség-érzete, akkor hogy lenne a gyereküknek???
Jogos a kérdés, hogy hogyan lehet mindezen változtatni. Számos cikket és könyvet bogarásztam végig az elmúlt napokban.
Nem lenne utolsó figyelembe venni egy szórakozóhely biztonsági előírásait, és nem engedni, hogy egy kis kenőpénzért minden helyet elfogadjanak. Mert szerintem ez az elsődleges gond ezzel.
A másik, hogy az ember, s különösen a gyerek nem érdeklődik az iránt, hogy elmondják nekik, hogy a drog az rossz. De fel lehet dobni minden drogprevenciót. Nekünk volt gimiben, és interaktív volt, megmutattak nekünk mindent, és egy hónapon keresztül kaptuk az információt.
Olyan program sem ártana, hogy aki kiüti magát egy-egy buli alkalmával, akkor legyenek hozzáértő emberek a helyszínen, akik minden eshetőségre fel vannak készülve.
Kollektív felelősség. Kell. De hol kell elkezdeni? Civil szervezeteknél? A gyerekeknél? Az iskolában? Otthon? A szülőknél és rokonoknál? A különböző közösségben? A site-okon? Mindenhol egyszerre.
Mióta az eszemet tudom, és olyan korba léptem, hogy elmehettem szórakozni, a szüleim sosem kísértek el. Ha jöttek is, nem azért, hogy ellenőrizzenek, hanem, hogy ők is szórakozzanak. De többségében a haverokkal voltam. Nem hívtak, nem nyaggattak, hanem megbíztak az eszemben – mondjuk értelmesebb voltam, mint a mai fiatalok többsége -, hogy nem csinálok hülyeséget. Egy kivétel volt, de se előtte, se utána többet nem lettem K.O.
Apuéknak nem volt idejük megszokni a gondolatot, hogy milyen hamar megy el az idő három és tizenöt év között. Egyszer csak azt vették észre, hogy azon veszekszenek, hogy anyu fel akar hívni, hogy hol vagyok, míg apu csitítja, hogy ne ellenőrizzenek.
Gondolom, ameddig haza nem értem, nem is aludtak.
S egyszer majd, én is ezt fogom tenni.
Talán.