2017. június 28., szerda

Az én Fridám



Frida Kahlo. Ha ezt mondom, kevés embernek ugrik be az a mexikói festőművésznő, akinek apai nagyszülei magyarok (Aradról vándoroltak ki). Életét elsősorban a Frida című film kapcsán ismerheti meg a nagyérdemű. Amikor megnéztem, csak egy ember jutott eszembe, Eleni. No nem azért, mert neki is kötelességem szentelni egy novellát, hanem, mert ő az egyetlen olyan mentalitású nő, akit tökéletes párhuzamba tudok állítani a művésszel.

Élete egy mesterműhöz hasonlítható, tele kalanddal, intenzív érzésekkel, és sok fájdalommal, amit csak az ért meg, aki elég érzékeny hozzá. Montázsai, rajzai, versei naplószerűen mesélnek róla. Megrendítően ábrázolja nőiességét, hogy mit szeretne még az életében, annyira személyes, hogy gondolatait csupán a vak nem látja. Ez így persze, vitathatatlanul csöpögős, és két elpirulás között, szerintem a pokolba kíván most. Nem szereti, vagy inkább csak nem hiszi, hogyha jót mondanak róla, az azért van, mert tényleg úgy van, vagy csak azért, mert éppen róla van szó, és őt akarják megnyugtatni. A legfaszább csaj, –remélem ez megfelel! – akit ismerek. Nem iszik erőset, cigarettázik még akkor is, amikor tudja jól, hogy nem kellene, ami a szívén, az a száján ember, és kár hogy nem büszke és hiú, mert mindennek tetejében, okos és csinos is. Csak valamiért nem vallja be magának.
Elképesztő, hogy mennyire a maga ura, és tisztelem és felnézek rá ezért. Akárcsak Frida, ő is megtestesíti azt a feminista ideált, amit a mai világban semmibe veszünk. A mai, bunkó hímek uralta társadalom, nem szereti az erős nőket. Ezt nem mondják ki, de lehet érezni. Amint megszimatolják, hogy egy asszony erősebb nálunk, egyből megtámadják. No, nem fizikailag, lelkileg – és ez sokkal jobban fáj, mint azt bárki is gondolná.
Hogy mi lesz belőle? A világ ura – válaszolná. Pr szakreferens, vagy valami hasonló. De érdekli a japán szak az egyetemeken, viszont most velünk együtt jár újságíró szakra, ami nem nyújt neki boldogságot, hiszen fejlődés helyett csak visszahúzza ez a modern semmittevés. Pimasz és öntörvényű önmaga azonban nem mindig tölti el lelkesedéssel, mert a folyamatos változni akarás olyan dolgokba hajszolja bele, amit amúgy nem kellene meglépnie. De mindig akad valaki, aki átsegíti őt ezeken a mélypontokon.
A még csak élete hajnalán tartó lánnyal az élet korántsem kedves. Egy híján húsz, és máris több időt töltött kórházban, mint egy élete végét járó öregasszony. Tavaly például két műtéte is volt. Egyik dolog a hasát támadta meg, melyet egy elég komoly beavatkozás követett, másik a hátsóján, amiről nem beszélek. Sőt, inkább egyikről sem. Lényeg, hogy az amúgy is törékeny lelket, sikeresen a porig rombolta. Állítja, már megbékélt, én nem hiszem el, hogy tényleg így van. Remélni tudom, hogy önmaga ócsárolása csak azért van, mert erősítésért kiált.
A fiúknak egy fríz. Első ránézésre sugárzik belőle minden, ami egy nőből sugározni szokott, viszont, ha jobban megismeri az ember, akkor olyan fényár veszi körül, ami sokakat elvakít, és kisangyalnak látja. – nah, megint elkezdtem csöpögni. J
De kártyáim azt mutatják, hogy életének egy újabb szakaszába lépett az új évvel. Ha okos, akkor most új műveihez a fájdalmát használja fel múzsaként, és nem egy olyan tűnő érzelmet, ami most csak átverni készül őt. Önarcképeket kellene alkotnia magáról, hogy tudja értékelni önmagát. Ettől kezdve válna belőle igazi nő és művész. De ezt nem az én tisztem elmondani neki; neki kell megtalálnia a saját útját.
Csodálatos ember. Néha azon kapom magam, hogy ő akarok lenni. Sajnos, nekem túl nagy falat – mint művésznek, tanulhatnék tőle, de mint ember is sokat nyújthat még. Szívóssága sokszor ad erőt, viszont olykor a porba dönt, mert sosem leszek olyan, mint ő.
A hal és a madár barátsága. Talán. Sokszor ellentmondanak egymásnak, sokszor elhagyják egymást, de útjuk mindig összetalálkozik. Eleni mindennél többre tartja a művészi szabadságát, sőt, mint nő sem engedi, hogy korlátozzák, csak éppen ezzel csalja tőrbe magát.
Nem tudom, de egyszer, ha megcsinálnák az életének moziját, akkor nem egy béna aggszűznek ábrázolnák, hanem egy végletekig szenvedélyes művészt látnánk, aki megannyi küzdelemben vesz részt, akár az élete alakulásáért, akár az érzelmeiért. Méltóságteljes életet él, de képtelen bevallani. Majd ha képes lesz erre, akkor lesz igazán hatalmas és tehetséges. Képes lesz humort és fájdalmat ötvözni, jobban, mint most, és akkor fog kinyílni igazán.
Erő sugárzik belőle, erő, amely kizárja a megalkuvás tényét. Én itt rontottam el, ő könnyedén vette ezt az akadályt. Akárcsak Frida.
Mindenkinek, így neki is ajánlom a Frida című filmet, melyben Salma Hayek csodálatos játéka mutatja be a művésznő életét.