2017. június 27., kedd

Egy civilizált társadalom képe



„A szenny törzsvendégei özönlenek a szobámba. Érezhetően magukba akarnak szippantani.”


A köznyelv szerint, civilizált társadalomban élünk. Jó tudni. Nem akarok, és nem is tudok pontos leírást adni arról, hogy mit értünk civilizált társadalom alatt. Inkább elmondom, miről szokott eszembe jutni.
Amikor járműre várok az állomáson, vagy egy közintézmény illemhelységeiben szeretnék könnyíteni magamon. Nem tudok olyan ügyesen egyensúlyozni, hogy ne lépjek állati vagy emberi végtermékbe. Kész akrobata leszek, mire eljutok a munkahelyemig. Kitartó igyekezettel ügyelek arra, hogy a nadrágom szára fel legyen hajtva, hogy a szoknyám ne érjen, csak bokáig.
Fent vagyok a buszon. Szeretek tömegben utazni. Most is az van. Nem kell kapaszkodni, minden oldalról fog egy ember. Vigyázok, hogy a testem egyetlen felülete se érjen hozzá a járművek „berendezéseihez”.
Kínomban ilyenkor arra gondolok, hogy máshol sokkal szörnyűbb körülmények között élnek emberek.
Szaporázom lépteimet, mert sötét képek pergő üzenete üldöz. Kulturális sokkhatás.
A híd alatt elképesztően rózsaszín látvány fogadott. Egy nagy embertömeg egy hullát vesz körül. Hatalmas vértócsában úszott, stilizált pózban, virágos ruhában. Keveredett a poshadt szemétszag és a vér édeskés illata. Közelebb lépve mély meglepetés várt. A fej helyén rojtos virágokba bújtatott csont kandikál elő. A fej is megvan, csak egy méterrel odébb. A nőt száz forint miatt gyilkolták meg. Körülötte buzik, kurvák, travesztik és strigók sokasága. Várnak rendünk büszke őreire. Addig ott csorgatják egyéb testnedveiket, melyek a mélyvörös tócsába, apró virágmintákat rajzolnak.
Elfordítom a fejem. A frissen épített és mázolt ház falán obszcén firkák éktelenkednek. Szellemes szövegekkel összefirkált felületek, amik valakik számára üzeneteket hordoznak. Hová tűnt a levélpapír?
Hát persze! Ott lapulnak az újságárusok standjain. Horror- és szexlapok miliője köszönt rám. A mocsok lírája, a szodómia versei, a mazochisták novellái. A legjobb írásokat nyomtatásban közlik. Szörnyű. Ki ennyire erkölcstelen? Ki enged WC-sztorikat a nagyvilágba?
A vezetés. Szintén okádéktól maszatos életükben ezek nyújtanak megnyugvást. Leplezetlen büszkeséggel verik a mellüket, hogy milyen civilizált a társadalmuk, amit ők hoztak létre. A vak vezeti a bekötött szemű csűrhét. Hullajelöltek Egyesülete inkább, mint pártok elegye; élén az elnök, a gnómok királya. A gyűléseken úgy határoztak, hogy az a helyes, amit ők gondolnak. Törvényekben szabályoznak, az egyház mérgez: unalomból valami mást akarnak: a régit, a sablont.
A papok szabadon engedik a fantáziájukat. Prédikálnak, és minden módon tömik a gyerekeket; gyilkosságok, orgiák a nagyszabású rendezvények hátterében.
Világibb formája a tinik bulijai. Együtt csinálnak mindent, az összes dolgot: lazsa, szunya, bulik, szex. Persze nagykanállal tömik magukba a piát, a cigit, a drogot, a szappanoperák és a valóságshow-k, IQ-negatív történéseit. Majd a klotyót ölelgetve alszanak el.
Az eldugott helyekről pedig, mindenki másképp vélekedik. Mindenki gusztustalannak tartja, de mégis addig izgatja a fantáziájukat, amíg oda nem mennek. Van, aki a szarába élvez. Van, aki a hányásába fullad bele. Vannak, akik a penetra mellett dugnak. Gyilkolnak enyészetig.
Aztán hazaérek. Szeretek itthon lenni. Higiénia uralkodik addig, amíg be nem kapcsolom a tévét, vagy a rádiót. A szenny törzsvendégei özönlenek a szobámba. Érezhetően magukba akarnak szippantani. A médiában minden a hagyományos módon megy: a hét főbűn mindig, örökké jelen van. Olyan látványterven dolgoznak, ami szerintük normális-> áldozatok a Pokol oltárán.
Ilyen hát egy civilizált társadalom. A vágyódás jelenik meg valami másra. Legalábbis bennem. Hányok az örökös versenytől és erőszaktól. Felfoghatjuk sajátos humorérzéknek. Bízom abban, hogy egyszer, nemcsak a szutykot fogjuk rózsásnak látni.