2017. június 27., kedd

Érzelmek borzadalma



„S hogy miről veszekedtek? Természetesen arról a két ősi álláspontról, amelyet valahol mélyen, az ágyékunk táján hordozunk magunkban minden jobb tapasztalatunk, meggyőződésünk, tudományos, áltudományos olvasmányunk és árnyalt gondolkodásmódunk ellenére, és ugyanúgy tör ki belőlünk, ahogy kitört déd-, nagy- és édesanyánkból, -apánkból bizonyos helyzetekben: Minden férfi disznó! Minden nő kurva!”

Rendes párok rendszeresen veszekednek. Ők is, csak ritkán. Csak akkor, amikor fenn akarják tartani a látszatot. Nehogy azt higgyék, hogy ők olyat nem tudnak. Vannak kisebb összezördüléseik, de olyan igazi, tányérdobálós, ajtócsapkodós mikor is volt? Régen. A fiú azt mondja, hogy mostanában jól vannak. De a régi gondok csomója most is ott feszít bennük. Ha eszükbe jut, még ma is megy az ordítozás.
Ez a hülye, gondoltam, mint már annyiszor barátságunk alatt. Csalókák a megérzései. A lány befűzte a volt pasiját. Unatkozott, hát átment, és… durr bele! Hétre ment, kilenckor végeztek, fél tízkor már otthon üvöltöztek a párjával. Tíz körül csapkodták az ajtókat. Fél tizenegykor szakítottak, tizenegykor már nem szóltak egymáshoz. A lány a szobában bőgött, a fiú az ajtó másik oldalán őrjöngött.
S hogy miről veszekedtek? Természetesen arról a két ősi álláspontról, amelyet valahol mélyen, az ágyékunk táján hordozunk magunkban minden jobb tapasztalatunk, meggyőződésünk, tudományos, áltudományos olvasmányunk és árnyalt gondolkodásmódunk ellenére, és ugyanúgy tör ki belőlünk, ahogy kitört déd-, nagy- és édesanyánkból, -apánkból bizonyos helyzetekben: Minden férfi disznó! Minden nő kurva! Akinek ez még nem jutott eszébe, az vagy hülye, vagy hazudik! Nehogy befolyásolja az ósdi duma.
Azért ordítottak, hogy a szerelmi háromszög tagjait védelmezzék, akiket szerintem csúnyán kihasználtak, megaláztak partnereik. És miért? Hogy bebizonyítsák kié a nagyobb! Hogy bebizonyítsák, ki a jobb!
Hosszú távú, de rövid távú kapcsolatokban még inkább fontos időről időre tisztázni, ki hogyan is áll éppen ezzel a generációkon át belénevelt meggyőződéssel.
A kiadós balhézás ebben sokat segít, és a folyamat során fejlődik az önismeretünk, tisztulnak a szerepeink: milyen nő vagyok, illetve milyen pasi. Erősödik a kapcsolat, még ha bele is rekednek. Persze ez nem azért történik, mert oly’ érdekes, hanem, mert az erkölcsi és érzéki dilemmák, hazugságok, elhallgatások, játszmák mind ismerősek.
Előkígyózik egy csomó régóta dédelgetett sérelem, fájdalom, elbizonytalanodás, vélt vagy valós méltánytalanság. Bezzeg, amikor a fiú hevesen flörtölt csini lányokkal.
Bezzeg, amikor úgy jött haza a táborból, hogy egy fiatal, friss, éretlen lánykával lefeküdt, majd a telefonja állandóan csöngött, hogy mikor dugnak újra. Csak úgy röpködnek ilyenkor a bezzegek. Borul a bili, libben a szennyes.
Ugyan már! Kinek nincs szennyese? Kinek nincsenek bűnös érzetei, titkos vágyai? Félelmet keltő gondolatai, kételyei a másikkal vagy magával szemben?
Persze, a Tökéletesnek nincs. De ki a frász tökéletes? Senki. Túl unalmas lenne együtt élni egy ilyennel.
Másnap jöttek az ipari közhelyek: szeretlek, minden perc egy év volt nélküled, semmit sem jelentett és a többi. Kibékültek. Aztán nevettek. Aztán szeretkeztek.
A félrelépés ára egy kiadós szembesítés volt a vágyaikkal, a félelmeikkel, az esendőségükkel. Végtére is csak emberek.
Kinyílt bennük egy apró ajtó, amelynek létezéséről csak néha veszünk tudomást, pedig ha kinyitnánk… fényáradat öntene el minket.