2017. június 30., péntek

Mindennap nő



Az augusztusi semmittevésben csak a tévét bámulom. A délutáni játék után jöttem rá, hogy még a sokatmondó reklámokat is végigültem. Életemben először tettem ezt. És azon gondolkozom, hogy mindenki gyönyörű a médiában. Se egy szeplő, se egy fölös kiló, se gondok, mindig csak mosoly. Így, a mélyenszántó önelemzés napján végiggondoltam, milyen lehet nap, mint nap a képernyőn szerepelni.

   Tiniéveimben egy pattanás lelki törést okoz. De mire vannak a jó barátok? S ha nem lóghatok a telefonomon, akkor én szállok rá másokra az sms segítségével. A sminkem tökéletes, mert megérdemlem.
   Az éjjelem rosszul telik, mert a csekkek Freddie-módra kísértenek, a halott mosógépem szelleme is üldözőbe vesz.
   Körülbelül reggel hatkor kelek arra, hogy a párom helyén egy őrült négert találok, aki egy bögre kávával ébreszt. De ez nem zavar. Leütöm, és visszaalszom. Majd az ébresztőm kezd el eszeveszetten kolompolni, amire már mind a ketten felugrunk, és azon vagyunk, hogy ki ér előbb a fürdőbe. Egymás mamuszát és köpenyét nem kímélve. A wc-n kellemetlen illat, baktériumok, és a kínai fiam köszönt rám. Ha nem, akkor a gyerekeim kiverik a fogamat az ásványvizes üveggel.
   A lányom otthon felejti a kaját, így bringán az iskolabuszig tekerek, hogy ne maradjon éhen. Mire hazaérek, az állatok mindent felforgatnak. Padlómosáskor egy fura, izmos alak jelenik meg, aki fütyül miközben dolgozik, és eme segítséggel együtt is később végzek az ablakmosással, mint a szomszéd. A por visszajön, de ezzel nem kel foglalkozni, mert szuper portörlőm segítségemre van. A wc-m kibeszél a hátam mögött, hiába az egyre nagyobb cucc a kagylóban. És baktériumok milliója nézi a csempézett részeket strandnak.
   Amúgy meg a tükörben felfedezem, hogy a hajam nem is csillog, és korpás, a pólóm egy mosás után kifakult, és ráncok ezrei jelennek meg az arcomon, nyakamon és a mellkasomon. Arról nem beszélve, hogy a karom is lötyög. Hiába a rendszeres táplálkozás, a bifidusz esszenzisz és aktiregulárisz, én csak hízok, és az ásványok terén szerzett ismeretemet kimeríti a vízkő fogalma. De nem baj, mert a hashajtó mindenre jó.
   Legboldogabb akkor lehetek, amikor megjön a havim, mert olyankor két jóképű, izmos pasi lesi minden kívánságomat, elmehetek röplabdázni, táncolni, és mindezt a fehér, újonnan vett szoknyámban tehetem meg. De biciklizhetek, sőt, moziba mehetek Péterrel…
   Időskoromat is azzal kezdem, hogy a lányom pasijának szitkait eltűröm, s csak akkor merek mosolyogni, ha biztos vagyok abban, hogy a műfogsorom a helyén van, és a cyber- fogkefe és paszta segítségével, még sötétben is világítanak. És hiába lettem én a világ legjobb csokissütiét készítő nagyija, ha egy nyúl, vagy egy pingvin leköröz. Sőt, a tisztasági betétnél is jobb dolgot találtam ki vizelettartási problémára: táncolok!

S hogy miért pont mi nők lettünk céltáblák? Mert mi vagyunk a Föld legbefolyásolhatóbb lényei! Lelkünk törékeny, hiúságunk porba dönt, s a túlzott megfelelési kényszer sincs éppen pozitív hatással ránk. A magazinok is jobbára csak azt tukmálják belénk, hogy legyünk olyanok, amilyeneknek ők megálmodnak minket. Az agymosás már egészen tízéves kortól fennáll, és meg sem áll addig, ameddig nő egy nő! Mindenhonnan azt kiabálják, legyél trendi, szerezz pasit, mert az egyedüllét rossz, s ha már van, akkor hogyan tartsd meg, hogyan lehetsz olyan, mint egy filmsztár vagy énekesnő, minden, a pasikról alkotott negatív feltételezés igaz, és nem végső soron a szépségápolási tippek, és a szexben kipróbálandó pozitúrák tömkelegét erőszakolják ránk. Arra nevelnek minket, hogy újság, reklámok, és média nélkül nem lehet élni. Nem hagynak tapasztalatot szerezni, csak hülyét csinálunk magunkból, ha követjük azt, amit előírnak. És sokakat sikerül is megbolondítaniuk, hiszen vannak, akik képtelenek tanácsok nélkül élni. Nincs önbizalmuk és kialakult egyéniségük, s egész életükben az egyetlen izgalom, hogy Zsolt vajon megöli-e Claudiát.
   Nem azt mondom, hogy nincs visszaút, vagy hogy mindenki felejtsen el valamilyen médiát forgatni, nézni, hallani. Csak nézzünk szembe a ténnyel, hogy fogadjuk el, amilyenek vagyunk, mert a „tökéletes”, mindennapi nő, nem olyan, mint azok, akiket látunk, akikről olvasunk. Nem leszünk többek, jobbak a cikkek és a reklámok által. Nyissuk ki a szemünket, és lássunk, ne csak nézzünk!