2017. június 28., szerda

Sírig tartó szerelem



Szerelem. Erős szó, sőt, egészen gyilkos is tud lenni. Van, hogy a férfi nem bántalmaz fizikálisan senkit, ám lelkileg éppúgy meg lehet gyötörni valakit, mint bármilyen más formában. Ennek nincsenek külsérelmi nyomai, ha vannak, az már egy koporsót jelent. Addig csak egy megfélemlített nőt látunk.

Alanyomon kívül nem hiszem, hogy olvasóim többsége tudná, milyen az, amikor a nap huszonnégy órájából ennyit bezárva tart. Kapcsolata nincs a külvilággal, nincs levél, telefon, Internet. Jó, ha a tévéből tájékozódik.
Ül előttem, és mit látok? Egy végletekig zárkózott asszonyt, aki már hiába nem él együtt az ominózus férfival, még most is gyakran a háta mögé néz.
„Az hittem, szeret. Azt hittem, szeretem. Azt hittem, ilyen a szerelem.”- Hangzik a csöppet sem megnyugtató kezdet. Az embernek alapjáraton vannak olyan pillanatai, amikor esetlennek érzi magát, és elhiszi, hogy őt meg kell védeni még a levegőtől is. Ilyenkor bezárkózik, a férfi látva ezt, segít neki, és a nő elhiszi, hogy így van jól szeretve.
A nő tíz évet élt le élete szerelmével – legalábbis ezt hitte -, hiszen tapasztalata nem sok volt, sőt, semmi. Gyerekként jöttek össze, mellette érett nővé, és elhitte, hogy mindez a saját érdekében történik. Összehasonlítási alapja nem volt, csak annyi, hogy látta mások életét, és gondolta, mennyire szerencsés, hogy a párja így félti a világtól.
A szerelem nem arról szól, hogy meg kell kötni a másikat, és nem engedni élni. Ebbe az ember belefásul, elfárad, lázadozni kezd valamilyen formában, s mindemellett a szabadságvágya egyre csak nő. Ám azért képzeljük bele magunkat kicsit a helyzetbe, hisz mindenki volt fiatal és bohó. Ha egy tapasztalatlan lány jön össze egy tapasztalt férfival, akkor azt nem könnyű a saját képmásunkra nevelni. Udvarol, virágot hoz, bókol, valódi férfiként mutatkozik be. Olyannak tetteti magát, mint aki mellett érdemes kihúzni magunkat, aki minden percben biztosít minket arról, hogy jó nők vagyunk. Hogy mellette érdemes nőnek érezni magunkat. Aztán elkezd akkor féltékenykedni, amikor szórakozni megyünk együtt. Aztán jön az MSN megvonása, majd a baráti társaság megválogatása, persze az ő szájíze szerint. Aztán jön az érzelmi terror. Aztán egy nap azon kapja magát az ember, hogy nem tud ellent mondani, és már otthon robotol azért, hogy a férfi a munkából megágyazott fekhelyre tudja letenni magát, hogy meleg étel jusson a gyomrába.
A nő észre sem veszi, hogy az idilli otthon egyszerre összkomfortos dutyi lesz. A külvilág felé, ha egyáltalán kiteheti a lábát, egyre inkább zárkózottabb lesz, és az élete jórészt a hazugságokra épül. Aztán, amikor sétálni szeretne, észreveszi, hogy kívülről be van zárva a bejárat, az ablakokon rács vigyorog vissza rá.
Az Internet korlátozva jön be, a televízión csak három csatorna van. Telefon nincs bekötve. A férfi mindig megígéri a nőnek, hogy a következő fizetéséből vesz neki egy mobilt, aztán valahogy sosem marad rá keret. Ha vásárolni akar, akkor a férfi elmegy bevásárolni, hazaviszi a motyót, és kiadja ukázba a feladatokat. Szabadidő pedig, mindig csak otthon, sosem a szabadban. Ha esetleg ott, akkor szinte pórázon van, mint egy kutya.
A kezdet után pedig, már nincs olyan, hogy szabad akarat. Nincs smink, nincs magas sarkú cipő, nincs ízlés szerinti ruha, nincs kedvenc zenehallgatás, nincs kedvenc film, étel, ital.
A nő talán el akarta hinni, hogy ez így jó, pedig elég erősen dolgozott benne a vágy, hogy olyan legyen, mint a többi. Csinos, kiegyensúlyozott lány, akár a többi, személyében szabad. Szeretett volna öltözni, zenét hallgatni séta közben a parkban, miközben a kóláját szipákolja. Ehelyett – ha szabad így fogalmaznom- nagymama-ruhákat kellett hordania, szinte elférfiasodott. A végére már nem érezte magát nőnek. Mit nőnek… embernek.
Ugye, hogy nem hangzik annyira tehernek ez? Pedig az. Egyes szociológusok szerint a családon belüli erőszak egyik formája ez attól függetlenül, hogy a nőt nem verik, vagy erőszakolják meg. Lelkileg is lehet bántani, vagy tönkre tenni egy érzékeny lényt. Tartom azt, hogy a legkegyetlenebb szó a világon a „szeretlek”. Ez van a legnagyobb hatással az emberre. Egy ilyen helyzetben, ha minden nap szerelmet vallanak, hajlamosak vagyunk szemet hunyni afelett, hogy mi, mint ember elveszünk létezni. Az egy szerencse volt, hogy a fent említett történet szereplőjét nem bántották. Ám vannak olyan kegyetlenkedések, amelyek még mindig nem fizikailag történnek meg, de büntetésnek szánják őket. Ismerek olyan nőt, akit bezártak a fürdőszobába, hogy legyen ideje elgondolkodnia azon, hogy megéri-e neki lázadni, vagy kikapcsolta a külső áramot a férfi, hogy ne legyen melegvíz, amiben megfürödhet a nő, vagy ne tudjon televíziót nézni. De volt olyan is, hogy beszögelte az összes rést a házon, vasrács került az ablakra. Szinte csak szögesdróttal nem vette körbe a nappalit a férfi, ahol a nő tartózkodott napközben.
Történetem főszereplőinek sok időbe telt a felismerés és a menekülés. Az egyiküknek tíz évet kellett várni a szabadságra, míg a másik „szerencsésebb” volt, ő két év, öt hónap után szabadult. Az első nő úgy menekült meg, hogy egy régi szerelme megkereste a barátnőjét, hogy mi lehet vele. A lány nem tudott normális magyarázatot adni a történtekre, csak elmesélte, hogy sosem látja a férfi nélkül a nőt. Bárhova mennek, együtt mennek, szabad akarat nincs, még a külső szemlélő szemével sem. A nő lázadni kezdett, próbált beszélni a férfival, de a helyzet csak eldurvult. Innentől beszélhetünk a hagyományos értelemben vett családon belüli erőszakról. Aztán egy óvatlan pillanatban sikerrel csempészett altatót a férfi ételébe, és kisurrant az ajtón. Hosszas utánajárás, és pszichológusi kezelés kellett ahhoz, hogy a nő élete rendbe jöjjön.
A másik nő élete azonban itt ért véget. Megtanult rendes feleség lenni. Patyolatként tartotta a lakást, időben került asztalra a vacsora, és a hőmérséklete is megfelelő volt. Csöndbe maradt, feladta emberi mivoltát. Aztán egy nap a férfi nem figyelt oda eléggé, és két kiutat is hagyott a nőnek. Otthon hagyta a mobiltelefonját véletlenül. A nő segítséget akart kérni, ám az addig ismert telefonszámok közül egyik sem élt már. Így összetörte a fürdőszoba tükrét, és véget vetett az életének. Neki sírig tartott a szerelem.
Igazából nem tudom, melyik járt jobban.