2017. július 15., szombat

Buta vagyok?

Az utóbbi nap hülyének, ostobának, butának, sötétnek éreztem magam... van ennek még fokozata?
Amikor beszélünk valamiről, tisztán emlékszem, ki, mit mondott, s amikor utóbb szóba kerül, már mást állít, nevet rajtam, és kijelenti, hogy ő mond igazat, és én hallok félre mindig mindent. Vagy. Rajtakapom az embert egy-egy hazugságon, és amikor rákérdezek, riadt bociszemekkel néz rám, hogy ő ilyet nem mondott, biztos álmodtam.
A második eset összefügg a szabadidőmmel. Úgy érzem, mindenki infantilisként kezel. Ez most azért van, mert tényleg a nullával egyenlő az értelmi szintem, vagy csak kísérleteztek rajtam, hogy mennyit bírok? Az egészséges viccelődés szerintem rendben van, de valahogy vannak olyan emberek, akiket ki tudnék herélni azért, mert azt hiszik, hogy mert ők egyetemre járnak, tanítanak, főiskolát végeztek, reálisabban állnak a világhoz, vagy éppen szarnak bele, már többek, mint én, és jobban ismerik a dolgok állását, mint én! - Szóban pedig, közbe vágnak, vagy figyelembe sem veszik, amit a számon kiadok.
Sosem hittem el Eleninek igazán, hogy amit mond, az a helyes irány. Ahogy én szeretem a vámpírokat, úgy ő a boszorkánysághoz vonzódik. Őt sokszor bolondnak nézték, mert felvállalta az érdeklődési körét. Nekem is a homlokomra tapasztották az őrült jelzőt. Egy utóbbi beszélgetést követően éreztem úgy, hogy mindenki hülyének néz, s tök fölöslegesen adok egy-két dologra magyarázatot. Jót mosolyog rajta, aki hallja, olvassa, és ennyi. Csak azért, mert nem vagyok szkeptikus teljes mértékben, még nem vagyok elmegyógyintézeti szökevény. De kösz a tükröt.
Sajnálom, ha ezzel valakit megbántok, vagy úgy tűnik, félreértem a felém küldött jeleket. - Miért szabadkozom folyton? Talán, mert félreszocializált gyereklélek vagyok...