2017. július 15., szombat

Démonok

„Remélem lesz elég erőd, és egy kis szerencséd megküzdeni a saját magad démonjaival, a boldogságodért.”

„…mert csak magunk tudjuk legyűrni a démonainkat, ha más teszi, vagy más segítségével tesszük, akkor az inkább csak egy időre szorítja háttérbe azokat ...”

Két különböző ember ujjaiból származnak ezek a sorok. Két külön levélből. Majdnem egy hét eltéréssel jöttek. Hogy őszinte legyek, inkább leszek bolond, hiszen egy őrült világban élünk, s aki azt állítja magáról, hogy normális, az az elmebeteg. Engem is sokan betegnek neveznek. Igen. Csak ők nem látnak a dolgok mögé. Fingjuk nincs arról, mi zajlik le bennem, s miért vagyok olyan, amilyen. Illetve az előbbi levél írójának nincs, az utóbbinak nem mondom el. De mindenesetre érdekes. Démonjaim vannak… Mondjuk, mert nekem nem tettek a seggem alá kész házat, kocsit jogsival, nem pottyant az ölembe munka, nincs kitömve a zsebem, és még sorolhatnám. Ha ezeket lehet démonoknak nevezni, akkor vannak. DE! Ahelyett, hogy megbélyegeztek azzal, hogy a zártosztályra való vagyok, inkább próbálnátok megérteni… és segíteni, nem taszítani rajtam egyet.
Jó tudni, hogy nekem orvosra van szükségem, nem Rá…
Nah, persze…