2017. július 15., szombat

Hazugságok rabláncai

Kiábrándító, amikor a hazugságok megkötik az embert; szörnyű béklyóba verik. Meghatározzák életének minden területét: a gondolkodását, a világnézetét, a kapcsolatait, az ösztöneit, az érzéseit. Ilyenkor két lehetőség van: fejjel megy a falnak, színt vall, s letépi láncait, avagy, folytatja tovább, és süllyed bele a bilincsek fogságába.
Allergiássá válik a mások általi hazugságokra, míg ő kényszeresen keresi az igazságot. Élete üres lesz, mert senki nem áll mellette, elveszt mindent és mindenkit. Hiába feszül újra és újra neki, láncait levetni képtelen.
Ha kinyújtaná a lábát, talán elérné a kulcsot. De az meg egyenlő lenne a halálos ítélettel.
Nem meri. De, ha akarná, megtehetné.
Elbukott, és ülni könnyebb a csöndben, mint küzdeni, és megmérettetni magát az igazsággal szemben. Mondogatja magának ezt is, azt is, próbálgatja a láncot, de az nehéznek bizonyul. Felkínálták neki a lehetőséget; megnézheted, megkérdezheted, megkérheted, vagy gyökeret ereszthet benned – Olyan, mint egy karperec. Ott van előtted, csábító, de mégsem nyúlsz felé, mert allergiás vagy az aranyra.
Hiába, mert aki úgy ad, hogy azzal magának gondot okoz, börtönbe zárja saját magát. Randa egy idea.
Ez nyomaszt a sírig.