2017. július 15., szombat

Képzet

Irigylem az embereket, akik tárgyilagosan állnak hozzá a saját életükhöz.
S rágom magam, hogy én nem tudok. Bólogatok, hogy minden rendben, nem panaszkodom. Belül viszont, igenis, ráz a sírás, fojtanak a könnyeim.
Úgy mosnak belülről, mint ahogy mossa most az eső az utcát. Nem látom, de hallom. Elképzelem. Ahogy az emberek összebújnak az ernyők alatt. Ahogy nyakat behúzva menedéket keresnek a szúrós esőcseppek elől. A gyerekek kint hagyják a játékot az udvaron, míg mások felnéznek az égre. Megint mások autóba ülnek, míg mások otthon bújnak össze.
No, igen. Nekik van kihez akár egy pillanatra is melegséget találni. Akiknek nincs, elővesznek egy pokrócot, és bebugyolálják magukat.
Irigykedem az olyan emberekre, akiknek van egy kis meleg az életükben. Én csak ülök egy pokrócban, és elképzelem, amint erős karok ölelnek körbe.
Remélem csak, hogy van, aki vár rám. Arra, hogy megölelhessen.
S mennyi ember van, aki ennek nem tud örülni. Semennyire, kényszeresen keresi a megoldást, csak ne kelljen összebújni. Két pulcsi, kapucni, meleg holmik. Az ilyen embernek van, nekem nincs. Miért? Ő mivel másabb, mint én? Én miért nem érdemlem ezt meg?
Percenként lesem a postaládám, kattintgatom a mobilomat, hátha kerestek, csak nem vettem észre. De nem. Üres minden, sivár és csöndes.
Egyre jobban esik az eső, s valahol a távolban már az istenek háborúznak.
Felidézett bennem egy rég elmúlt emléket, amikor még Székesfehérváron laktam. Szintén esős nap volt, mire hazaértem a busztól, bőrig áztam. Otthon ledobtam hanyagul mindent a padlóra, vastag zoknit, melegítő alsót és egy kinyúlt pulcsit vettem fel. Péntek lévén, gondoltam, pihenek egy kicsit, ameddig Ő haza nem jön. Aztán hazajött, szintén csurom vizesen. Elfogyott erejéből még futott neki annyira, hogy levetkőzzön. Bebújt mellém az ágyba, magára húzta a takarót. Megölelt, mire én megfordultam, és viszonoztam neki mindent. Egy pillanat alatt átmelegedett. Így aludtunk el, melengetve egymást, míg másnap napsütésre ébredtünk, és melegre.
Akkor még jó volt.
Akkor még nem tudtam, mit jelent belülről reszketni…
Most már, rám férne egy kicsi, meleg képzet…