2017. július 16., vasárnap

Könnyelmű kijelentés

Pörgős egy ünnep volt ez a mostani, a kerti partit pedig, inkább megtartom magamnak, mint sztorit, mert kicsit ütött. Be is, ki is, akárhogyan is, de jó volt, egyáltalán nem bántam meg, hogy elmentem, őrülten jól szórakoztam, ettem vaddisznópörköltet, és tetemes mennyiségű alkohollal növeltem a fenekem méretét, Mr. A-nak még több munkatársát ismertem meg.

Pénteken vásároltunk be hozzá, amikor is, eltörött a cipőm talpa. Cipőm? A kedvenc szandálom talpa kettéhasadt a buszon, három pánt és egy kósza lélek tartotta a lábamon, úgyhogy haza egyből.

Tekeregtem Mr. A mellett, hogy hátha megsajnál, vagy valami, mert egyezmény köztünk, hogy havonta egyszer kívánhatok valamit. Nos, ezt a kívánalmamat a könyvhéttel kilőttem.

Magamban dúltam-fúltam a buszmegállóban, ő meg csak fújtatott, vagy torokhangon morgott, ami még jobban idegesített. Nem szólt hozzám, csak láttam, hogy valamiért elkezd gőzölögni a füle – ideges volt, vagy csak így párologtatott, passz. Aztán rájöttem, hogy azért, mert vissza kellett buszozni, ezért kemény harminc perccel többe fájt a bevásárlás.

Meguntam, hogy hörög-morog.
- Nyugodjál meg, nem fog kelleni másik szandál. – szenvtelen, csúnya hangon mondtam neki.
Elnéz, majd vissza.
Karsimi.
- Pedig, már ott voltam, hogy veszek egyet.
- Nem kell.
- Jó.

Pénteki jó hangulatú vásárlás. Erre a kerti parti napján mondja, hogy ki kell menni a kínaira öblítőért. Olcsón lehet jó minőségűt vásárolni.
- … és ha már ott leszünk, akkor kicsit több pénzzel kell menni.
- Nem azt mondtad múltkor, hogy nem kell cipő, meg táska, meg tunika? – kérdezett vissza.
Bólogatok. – De. De nem arra gondoltam, hanem, hogy eszünk egy lángost.
- Ja, pedig egy cipőn már gondolkodtam.
- Hát, rábeszélhető vagyok.

Elkezd röhögni.
- Kétszer is azt mondtad, hogy nem kell… - elgondolkodik. – Valahogy úgy van nem, hogy havonta egy dolog. Akkor most hogy is van ez? Nem hónap elején lőtted el könyvre?
- De. – rémesen rossz összezárt foggal válaszolni.

Átölel.
- Majd meglátjuk, mit tehetünk ez ügyben.
- Jó, nem kell. Hagyjuk. – dac! Dac! Dac! – Elég a könyv, majd jövő hónapban.

Rám néz.
- Óh, a mártír.