2017. július 16., vasárnap

Lemondás

Ha merném és tehetném, akkor szerződést kötnék a lelkemre.

Hogy Ő jól legyen. Hogy ne mással legyen. Ahogy van most is, ebben a percben.
Mást ölel, mást csókol, mást simogat. – Féltékeny vagyok.

Úgy gondoltam, ez sosem fog megtörténni.
De az a másik pont az, amilyen én nem vagyok: szerencsés.

Ártani akartam neki valamilyen módon. Vagy a lánynak.
De jobban szeretem annál, minthogy elvesszen… inkább vigyék a lelkem, vesszek el én.

Nincs senki, aki szerződést ajánlana azért, ami bennem van. Végtére is, kinek kellene egy olyan szánalmas lélek, mint az enyém? Nem tanult, nem érez, nem számít. Nem él.
Csak úgy tűnik, mintha azt tenné.
Így lemondok róla. Aki kapja, marja.
Nekem már nem kell.

Csak egy parányi hely az emlékezetében számomra…