2017. július 16., vasárnap

Ma eltűnik hirtelen

Ma eltűnök hirtelen
                Ezzel a gondolattal virrad rá a hajnal. Megtörli a szemét, és kidobná a szobai szemetesvödörbe, ha lenne még benne hely a sok telesírt zsebkendő mellett. A kék fénnyel világító óra mutatja, hogy 7:58, nemsokára kelni kell, és kezdetét veszi újra a napi rutin. Behajtja a hálószoba ajtaját, s mielőtt becsukódna teljesen kilopja az asztalról párjának mobilját.
                Leül a kanapéra, és várja, hogy elteljen még két hosszú perc, mikor is eredetileg kelnie kellene. Nem mozdul semmi a lakásban.
                A telefon kijelzője egyszer felvillan, halkan pittyen egyet, és már kezdene zengeni, amikor a nő elhúzza ujját a zöld csík felett, lenyomja az oké gombot, és maga mellé teszi a készüléket.
                Mély levegőt vesz.
                Állásba tolja magát. Kimegy a konyhába, és robotszerű mozdulatokkal lefőz egy kávét magának és a férfinak is. Ízesíti úgy, ahogy ízesíti már kétezer napja.

Ha nem csinálná meg, más sem tenné meg helyette.

                Még bő negyven perc áll rendelkezésére, mire a férfit munkába kell indítania. Gépies mozdulatokkal előveszi a tegnap este kiadagolt ebédet. A dobozt megtörli, hogy a zacskó a párától ne legyen nedves. Beleteszi, megköti, nehogy belefollyon a táskába. Tesz a tetejére egy almát.
                Következő mozzanat. Megereszteni a vizet. A mai szürke, majdnem éji sötéttel vetekedő reggelen a csapból gőzölgő vízsugár tör elő. Égeti a kezét. Mosogatószert nyom a szivacsra, és tisztára törli vele az étkészletet.
                Egy lábasban feltesz egy szem virslit főni, míg kenyeret szel, tányért és majonézt vesz elő. A virslit kikapja a meleg vízből, rongyba tekeri szárítani, majd a tányérra. Mindent egy tálcára, irány a nappali. Tálca a kanapé takarójára, és nincs más hátra, mint benyitni a hálószobába.

Mi választja el a halottat az alvótól? Egy mozgó szemhéj, semmi más.

Leveszi a papucsot. Meztelen talpa nem hagy nyomot a szőnyegen. Leül az ágyra, és megsimogatja a férfi hátát, aki az ölébe gömbölyödik. Puszit ad neki, és szüntelenül szereti.
                Szól, hogy fel kell kelni, és reggeli a nappaliban várja. Feláll, elhúzza a függönyt. A férfi nyög egyet, mire a nő kimegy a nappaliba, tévét kapcsol, és a kávé után nyúl.
                A férfi kijön a szobából, és leül enni. Egy szál alsógatyában és majdnem térdig felhúzott zokniban. Nyekeg a reggeli műsoron. Megy a tévé. Már észre sem veszi, nem is méltatja, hogy valaki gondoskodik róla.
                Csak a színes mozgókép van, semmi más.

Egyedül csak a lélegzet sikít.

Miután becsukja az ajtót a férfi után, valósággá válik az addig lelkét nyomó érzés. Egyedül van. Összehúzza magán a kardigánját, és kilép a nappalin keresztül az erkélyre. Nézi az utcát. Megpillantja a férfit, ahogy átszalad a közeledő busz előtt. Alig van ideje integetni. A férfi fel sem néz.
                Néz a busz után, és meg szeretné érinteni.
                Mint akkor, az utolsó napon, amivel áthajolt az öreg vaskorláton. Nyikordult, jajgatott a rozsdás cső, a fák ágai megsimították az arcát, és végül puha párnára lelt az őszi avarban. Még látta ahogy egy hangya élelmét viszi.

Ne aggódj, drágám, nem lesz semmi baj.