2017. július 15., szombat

Mennyit tud jelenteni egy jelentéktelen tárgy

Restellem, hogy mindig sír a szám a hideg miatt, de semmit nem teszek ellene. Csak húsz rétegnyi pulcsi és nadrág van rajtam, egy kicsit sem vastag zokni, sál és ujjatlan kesztyű. Ennyi az, ami melegen tart itthon. Néha fújom a körmöm, sétálok egy kört a házban annak a reményében, hogy talán felmelegszem. Meleget csak hajszárítóval teremtek pillanatokra. Érzem, ahogy narancsra izzik a fűtőszála, szemrehányóan kapja be és égeti el kósza hajszálaimat. Melegít. Éget. Jobban örülnék gyertyának, mert azt lenne mihez kötni. A hajszárítót nincs, de legalább felruházhatom. Emlékezhetek ilyenkor a nyarakra, amikor a szél helyettesítette, három hónapot pihenhetett. A fodrászszalonra, ahol elrontották életem első frizuráját. A hideg téli napok eljövendő szárazságát. A ruhák illatát, ahogy beledugod a zokniszárba, és feltölti a szobát a meleg barackillat. A fiatalságot, a jómódot, amikor még hosszú volt a hajam, és tudtam örülni mindennek. Egy gyufa, egy gyertya, egy kandalló, egy légkeverő, egy mécses talán többet adna – de ennyi.
Okádja a meleget a pulcsim alá, és éget – mintha bűnös lennék.
Görbül a szám, potyognak a könnyeim, és mindinkább meleg lesz, annál inkább fagy el a szívem. Éjszakák jönnek, lehelet-kísértetek táncra perdülnek, jégvirágok nyílnak az ablakon. Hívogat egy szó, egy tett. Egy személy.
Mennyi kaput tud megnyitni egy jelentéktelen tárgy…