2017. július 15., szombat

Nem számít

Csendesen születtem. Csendes vagyok. Csendesen élek. Nem hagyok nyomokat a világban, nem ismer senkit. Nem vagyok profi semmiben, mindent elszúrok, amit csak tudok. Nem fogok sosem vörös szőnyegen lépdelni, vagy könnyekkel küszködve díjat átvenni. Nem gratulálnak nekem az emberek. Ha halálom után végignéznek majd műveimet, hanyagul megvonják majd a vállukat, s tovább lépnek. Hónapok, évek telnek el teljes sötétségben. Lassan értelmét vesztik a szavak. Már nem érzek semmit. Semmiben nem találok semmi jelentőset. Reménykedem csak, hogy egy-egy emberben elültetek egy parányi magot, s nekik leszek halhatatlan. Számukra talán jelentek majd valamit egyszer. Az ember alábecsül mindent. A kedvességet, a mosolyt, az ölelést, a csókot, az őszinteséget, a dicséretet, a simogatást, a bókot, magát a törődést. Vagy csak a késztetést, hogy gondoljon a másikra. Lehetőségek mennek el mellettük, s ügyet sem vetve, üveges szemekkel mennek előre. Kimutatás. Merészség. Hiányzik.
Senkinek nem számítanak a dolgok. Nekem, miért számítson? Nem éri meg, ha számít, hiszen, ha felvállalom, csak pofonokat kapok.
A probléma az, hogy nem tudok olyan lenni, mint mások.
H I Á N Y Z I K