2017. október 12., csütörtök

Identitástolvajok



Azt olvastam valahol, hogy az utánzás a tisztelet, a megbecsülés legjelesebb fajtája. A gondolat maga gyönyörködtet, viszont, amikor szembesülsz vele, hideg zuhanyként ér a felismerés: a világon mégsem vagy egyedülálló, mert van, aki virtuálisan klónozni próbál.

Kedden hamar kidőltem az ébren lévők sorából, ezért szerdán viszonylag korán keltem. A telefonom azt se tudta, zölden (egyéb üzenetek), lilán (viber), vagy kéken (facebook) villogjon. Feloldva a képernyőt, annyi ping jött be, hogy alig bírtam szelektálni. A legérdekesebb mégis a kollégám üzenete volt, amelytől a reggeli kómám azonnal szertefoszlott: aktív a régi facebookos profilom*.
Én vagyok a képen fekete-fehéren, és ott vannak a tanulmányaim is.
Írtam egyből barátnőmnek is, hogy ez most mi a fene, aki lecsekkolta a profilt. Ő látja, a kollégám is látja, tehát minden nyilvános, pedig nem is tudom, talán az ókorban hibernáltam le. Rákerestem én is, de én nem látom magam. Vannak a tiltás után is posztok, de ha őszinte akarok lenni, nem értem. Főleg, hogy mindig ugyanazzal a névjeggyel csináltam a személyes profiljaimat, és itt egy olyan van, amikor megboldogult goth korszakomban se tettem volna ki. Ráadásul, megosztottam egy Japánnal kapcsolatos hivatkozást, amit azért nem értek, mert ilyet nem csináltam. Még svédeset, norvégosat, finneset megértenék, de Japán?!
Kattogtunk rajta fél órát.
Mert ugye, ha többször ránézek valaki profiljára, akkor kidob ajánlatként, hogy talán ismerhetlek, de nem is tudom, mikor használtam utoljára. Majdnem egy évtizede. Ezért is furcsállom, hogy pont most kidobta kollégámnak a profilt, amit én személy szerint nem találtam meg.
Ámbár mindig melenget az utánzás, a nyomozás és a feltörés, hogy valaki érdemesnek tart minderre, mert ez azt jelenti, hogy valakinek piszkálom a fantáziáját.
Mint, mondjuk két hete, amikor megtaláltam magam egy társkeresőn, holott az oldalról se tudtam, hogy létezik.
Szerettem volna egy kötelezettségek nélküli vasárnap reggelt. Izomlázzal küzdve kibotorkáltam kávézni, hallgattam a kis pöfögős vasutat. Kikészítettem magamnak a reggelimet, bekevertem egy kakaót. Megírtam egy bejegyzést, olvasgattam blogokat, majd jött egy értesítésem, miszerint, aktiválták a profilomat. Mondom, tessék? Nem is regisztráltam sehova az utóbbi időben. Megnyitottam a linket, amin a szám is tátva maradt.
Ott volt pár paraméterem is az általam kedvelt dolgokkal, mint filmek, hírek, szabadidős tevékenységek, s persze egy leírás, ami után lovag legyen a talpán, aki mer írni nekem.
És itt megállt a Föld forogni. Egyrészt, ez lennék én? Egy válogatós, kikent-kifent nőstény, aki várva-vár a férfira, aki meghódítja, és kész ráugrani, ha megtalálja? Jó, hogy az ismeretlen, aki a nevemben regisztrált, azt nem írta oda, hogy nem érdekel a mások pénze, sem állása, érezze jól magát, de azért titkon szeretnék tőle gyerekeket, kutyákat, macskákat, kertes házat és ilyen ínyencségeket.
Az ismeretlen előtt le a kalappal, mert meg merte lépni, amit én nem. Fogtam a fejem, még rágni is elfelejtettem. Ott ültem az ágyon, először írtam az ismeretlen kitett e-mail címére egy levelet, majd letiltattam a profilt, amit órákon belül el is tűnt.
Mióta aktív vagyok a világhálón, két dolgot ki nem állhatok. Az egyik, amikor lopják az írásaimat pofátlanul. Igen, sajnos, ez a mai napig megvan, és vitatkozhatok az íróval, webmesterrel, hogy vegyék le, mert az enyém, de bizonyítsam, de mégsem, aztán mégis, és egy-két napos huzavona után újra a novelláim az enyémek.
De azt jobban rühellem, amikor valaki az én nevemben csinál valamit, amiről nekem halvány fogalmam sincs. Születtek már Tipegő Zombi blogok, közösségis profilok.
Kedves Ti, akik ezt csináljátok! A helyetekben egy jó hosszú utazást tennék a saját belső világotok felé, hogy megtaláljam a válaszokat, önmagatok helyett miért kell más írásait máshol közzétenni, mint a sajátotok? Esetleg, miért más képeivel hirdetitek magatokat? Ha én jobb vagyok a szemetekben, igazán köszönöm, de én szeretnék én magam maradni, és nem valaki más. Következésképpen, több más közt ez azt is elárulja, hogy valami igen nagy baj van a toronyban nálatok, kérjetek szakszerű segítséget. Higgyétek el, megéri! Nincs is jobb annál, mint, amikor békében élek önmagammal, fejlődök, és nem szorulok rá mások másolására. A 3D-s indigót még nem találták ki. Nem loholok utánatok. Nem kutatlak titeket. Nem kell tartani attól, felismerlek titeket, és dühömben pofán csaplak benneteket. De kérlek, a gondolataimat, képeimet ne használjátok sajátotokként. Kívánok másolásmentes életet nektek, és sok sikert önmagatok felfedezéséhez!



*2009 óta nem használtam.