2018. április 30., hétfő

Fingunk sincs


- Hol vannak a normális nők? – szegezte nekem a kétségbeesett kérdését.
Valahol ott, ahol a normális férfiak, gondoltam magamban.
De azért bátortalanul a levegőbe emeltem a karom.

Szánakozó, lesajnáló arckifejezéssel nézett vissza rám, nekem pedig, égni kezdett a fülem, úgyhogy, menteni próbáltam a menthetőt.
- Most miért nézel így? Mi van? – kezdtem a hangomat hangyányit hisztérikusnak érezni. – Lehet, hogy egoista vagyok, de én úgy gondolom, hogy a mai csajok többségéhez mérten én normálisnak számítok, bármennyire nem vagyok kibékülve ezzel a szóval.
Tény egy, továbbra is tartom, hogy olyan, hogy normális, nem létezik, mert mindenkinek más a normális, és ha általánosságban fogalmazol, akkor azzal azt feltételezed, a nagy tömegben, a nagy tömeg számára létezik egy tökéletes álomkép, amit normálisnak nevez. De ez meg, nem igaz.
Tény kettő, sokszor érzem úgy, hogy véletlenül arattak le egy kukoricaföldön, mert mindenki „jó csaj kategóriába” sorolandó, aki hisztis, féltékenykedő, képzelgő, érzelmi zsaroló, én meg nem vagyok ilyen, csak a fizikai léten a csomagolásom esik kurva messze a jó nőségtől.
Tény három, a mai ember nem képes értékelni azt, akivel találkozik, másra vágyik, csak éppen ezt a mást képtelen leírni.
Tény négy, baromi rosszul esik, amikor „tipikus csajként” emlegetnek.
Ennek ellenére rájöttem, hogy ott ül két ember a konyhában, kettejüket csak egyetlen egy sarok választja el, mégis, ugyanabban a cipőben járnak. Nem találják azt a személyt, aki kiegészíti őket, akiknek kellhetnének, vagy éppen, akihez odabújhatnak a szeretet érzésének reményében.
Elmondta, hogy nem érti a nőket. Aki felnéz rájuk, aki a tenyerükön hordozza őket, az egyáltalán nem kell. Az átlagos férfi, aki egy önálló egzisztenciát tart fenn, az egyáltalán nem számít. Sem az, ha valaki ápolt, nem veri őket szóban, írásban, fizikálisan, nem nyomorgatja őket, és nem a szexre hajt, az mehet melegebb éghajlatra, csak azért, mert nem az az álomférfi, akit sulykolnak a nőkbe, hogy az kell nekik.
Ott van a kollégája, ki több szempontból is az ő inverze, és azt kajálják a lányok nagy kanállal, mellette ő egy senki. Csalódott a nőkben, mert mást mondanak, mint, amit akarnak. Magában keresi a hibát, mert nem tud olyan lenni, aki kellene.
Szerinte a legtöbb nő a szexre hajt, a pénzre, és a kizsarolt érzelmekre. Olyan vad elképzeléseket hallottam tőle, hogy negyed óra múlva kerestem az államat. Hozzáteszem, neki van egy elképzelése „a NŐről”, csak éppen, ezt nem találja.
De mi, csajok ugyanezt kapjuk vissza, legalábbis én, amit ő lát férfiszemmel.
Erről eszembe jutott egy videó, amit már nem is tudom, mikor láttam utoljára.
Amolyan kis meme-videó.
Lényegében arról szólt, hogy a bárban két csaj mulatja az időt. Bármi, amit mondanak, hogy nekik milyen pasi kell, odalép hozzájuk, s a végén elhessegetik mondvacsinált indokokkal. Sosem vagyunk képesek meglátni azt, aki ott van az orrunk előtt.
De mondok egy jobbat.
Van nem egy olyan lány a környezetemben, akik hangoztatják, mennyire tudják, mit akarnak, mire vágynak, takaróznak azzal, hogy ők választották a szerepeiket. Ám, amikor belekerülnek, akkor előjön a követelőzés, hogy azért már mégis azt szeretnék, ha máshogy néznének rájuk. Amikor pedig, megkérdezed, hogy tudják-e, mit akarnak, akkor egy szép, hosszú, barokkos körmondatot kezdenek el regélni, ami minden, csak nem a válasz.
Következésképpen, az emberek többségének, legyen az nő vagy férfi, fingja nincs arról, kit is szeretne maga mellé valójában.
Mondjuk, akkor sem vagyunk előrébb, ha meg tudjuk fogalmazni.
Miért?
Mert képtelenek vagyunk változni, idomulni, s minél több idő telik el, annál inkább hasonlítunk egy öntöttvas rúdhoz.
A velem szemben ülő sem tud egyértelmű választ adni, csak plecsniket fest egy képzelt vászonra. Másrészt, ő kijelentette, hogy mellette mindenki változik, de ő már nem fog változni. Kérdem én. Hogy a pékbe találná meg a hozzá illő embert, ha nem lát, csak néz?