2018. április 30., hétfő

Piros öv


Viki hivatalos volt szalagavatóra, amivel nincs is semmi baj. Az egy nagyon jó móka tud lenni; fehér ruhában keringőző fiatalok, mókás táncokat előadó osztályok. Mégis, nem ezeken volt a hangsúly. Vett egy fekete csipke ruhát, amit lefotózott és átküldött nekem a fécsen, majd jött a nagy ötlet: kell hozzá egy piros öv, mert arra gondolt, valamivel fel kell dobni a gyászos hangulatú ruhát.

A következő mondat pedig az volt, hogy nézzek neki piros övet hozzá.
Egyből rázni kezdett a hideg, mert általános vásárlási probléma, hogy amikor az ember lánya kimondottan keres valamit, az biztos, hogy nem jön szembe vele a boltban, viszont, ha már nem keresi, Dunát lehet vele rekeszteni.
A fejemben megszületett egy koncepció, hova, körülbelül milyen vastagságú övet kell vennem majd, ami a passzol a ruhához, Viki alakjához, magasságához. Mégis, úgy voltam vele napokig, mint Pató Pál. „Ej, ráérünk arra még!”
Aztán kedden este táskát válogattunk, szerdán már nyakláncot, hétvégén jött a kép egy piros, bogyós fülbevalóról.
A fekete-piros páros elegáns, valahol titokzatos. Viki pedig eléggé akaratos ahhoz, hogyha valamit a fejébe vesz, és máshogy néz ki a megvalósítás, mint a terv, akkor a romjain hever, gondoltam, az övvásárlást nem húzhatom tovább.
Kellő idegállapotban a városközpont felé vettem az irányt. A sétálóutcában már karácsonyi árusok garmada áll, és az unatkozó emberek ott bámészkodnak. Volt, aki pálinkázott délután negyed kettőkor, más forralt bort ivott – itt egy pillanatra a jellegzetes illat beleakasztotta két ujját az orrlyukamba, és irányba tekerte a fejem -, más kürtős kalácsért állt sorba, a többiek csak andalogva néztek jobbról balra, hogy jé, ott egy párna, hú, ott meg egy bögre, és jaj, amott meg csetreszek.
Úgy szálltam le a buszról, hogy át kellett vágnom a tömegen. A vásárban és az addig megtámadott boltokban mindenféle övet találtam, csak pirosat nem. Minden erőmmel próbáltam elnyomni a kisördögöt a vállamon.
Az egyik filléres boltban találtam fekete és ezüst öveket. A másikban feketét, és a barna ötven árnyalatát. A harmadikban már volt piros, de olyan csicsás, hogy a szarka röptében csapja le Viki derekáról, annyira strassz köves és csillogó. A negyedikben a szürke eddig nem ismert ötven árnyalatával találkoztam, s gyakorlatilag az összes színen végigmentem a fehértől a feketéig.
Végül úgy döntöttem, egy életem, egy halálom, bemegyek a kínaiba. A kis helyiség annyira tömve volt ruhákkal, hogy ahogy a sorok között jártam, a táskámmal úgy akadtam bele mindenbe, és téptem le a helyéről, majd töröltem fel vele a padlót.
Az eladóktól sűrűn bocsánatot kértem, mire mondta az egyik, menjek csak nyugodtan, majd ő szedegeti mögöttem. Ezután már pofám nem volt megmozdulni, így álltam a bolt közepén predatorozva: egy helyben állva forogtam körbe-körbe, hátha sikerül beháromszögelni az öveket, majd, mikor már lemondtam róluk, a kassza mellett felfedeztem őket.
- Aha! – horkantam fel hangosan.
- Szóljon, ha tudok segíteni. – mondta az eladó, aki melltartókat szortírozott éppen.
- Előbb áttúrom őket.
Könyékig benne voltam az övekben. Barna, fekete, ezüst, arany, csillámos, csillogós, köves, hímzett, és vastag, vastag, vastag. A vékony bordó öv eltűnik a fekete ruhán, ráadásul, nem volt jó méret, majd egy szép a kezembe akadt.
- Azt hiszem, megvan a nyerő. – fordultam hátra az eladóhoz, aki nekem háttal állt. Semmi válasz, hát vártam, míg felfedezi, hogy hozzá szóltam.
Sikerült a leghátsó darabot kiválasztanom, ami ráadásul csak egy gumis zsinegen lógott. Odaadta nekem, mire én előkaptam az előző századból rám maradt centimet, és elkezdtem méricskélni. Forgattam az övet, nézegettem, összetekertem, kinyújtottam.
Reményt vesztett szemmel nézett rám az eladó.
- Most ki ne találja, hogy nem jó.
- Ja, nem, csak megnéztem. Viszem. – mondtam. Igazság szerint, ha nem lett volna jó is viszem. – Csak nem magamnak néztem.
- Esetleg egy másikat is szeretne?
- Nem, csak egyre vagyok felhatalmazva.
Tény, nem a megálmodott övem volt ez, de legalább volt. Persze, amikor Viki hazajött, vett egy vékonyat, amiről sejtettem, mi volt az elképzelés, csak éppen, alma alkatúaknál én még nem láttam jól kinéző vékony övet.
Aztán felvette a ruhát, és az egyik piros öv rosszabbul állt, mint a másik. Egy nagy tömb lett a barátnőmből. Ültem vele szemben az ágyon, ő kezdett hisztis fúriává átváltozni, és már-már rákezdett a szokásos női szólamra: utálomatestemmertegyalaktalanszarésnincsrámsemminormális-ruhasemminemállrajtamsehogy.
Gondolkodtam, gondolkodtam. Adtam neki másik harisnyát, már megvolt a megfelelő nyaklánc, amikor eszembe ötlött, hogy az a baj, hogy csipke ruhához nem megy a bőröv, s nekem a hasonló stílusú ruhámhoz szatén öv van. Előkotortam a szekrény mélyéről, és a derekára kötöttem.
Az összkép csodás lett.
Úgyhogy, piros öv helyett fekete öve lett, a két vásárolt piros meg… majd még jó lesz valamire.