2018. május 9., szerda

Anyukám!


Sosem gondoltam bele abba, hogy a szüleimnek kínos lehet, hogy apának és anyának szólítom őket.

Kiskoromban nagyon sokszor hallottam őket, ahogy előttem is egymást a nevükön szólítják, így általában én is ezt tettem, miután túljutottam a következő képzavaron:
Anyu = Anyi. Anyukám Anna volt, következésképpen sokszor hallottam, hogy Ani, amikor őt megszólították, és a két szót összemostam.
Mama = Mamamamamamamama. Szerintem tetszet a ritmusa a szónak, de ő édesanyám anyukáját jelölte, a nagymamámat.
Apu = Apfh. Ez valahogy nem akart kijönni.
Később, amikor már rodeóztam a lakásban fel s alá, illetve nyílott az értelem a fejemben, akkor a nevükön hívtam őket, ami így visszagondolva, sokkalta rosszabbul esett nekik, mint az, hogy a szüleimként emlegetem őket, ráadásul, nem úgy, hogy apu vagy anyu. Igaz, ez nekik is egy jó jelzés volt a részemről, mert amikor megjelentem, és azt mondtam, hogy anyu / apu, akkor már tudták, hogy baj van.
Szép lassan levetkőztem ezeket a megnevezéseket, és maradt a megszokott apa, anya, mert már nekem volt ciki, hogy a nevükön szólítom őket, és valahogy ez át is alakult bennem.
A minap láttam egy cikket egy politikusnőről, aki betiltaná a fenti megnevezéseket, jelszó, ez sértő a transz- és egynemű párok esetében. Úgy gondolom, baj van, és nem is kicsi.
Egyrészt, ha egy politikusnak az a legnagyobb problémája, hogy mit töröljön el, s az ráadásul ilyen, akkor nagyobb problémája ne legyen. Csak adja vissza a posztját, és menjen el kapálni, mert nem ezzel kellene foglalkozni. A mai magyar társadalomban sokkal több és nagyobb problémák vannak, mint az, hogy ki hogyan nevezi a felmenőit.
El kell fogadni azt is, hogy egy gyereknek igenis két szülője van. Tetszik, nem tetszik, van apja és van anyja. Egy hím- és egy nőnemű szülője, elvégre, valakik megcsinálták, és/vagy valakik felnevelték.
Olvastam olyan felvetést is, hogy szülés után a kórházban ne illessék az „anyuka” szóval a nőt, aki világra hozott egy csecsemőt, hívják inkább a nevén. Ez miért baj? Akit sért, nyilván szól, de a tényen nem változtat, hogy anya lett, és kész.
Nem vagyok liberalizmus párti ember, mert szerintem az egy életképtelen állapot, és negatív spirált indít el.
A cikk kapcsán beszélgettem egy transz ismerősömmel, aki lányból fiú lett. Ő azt mondta, őt nem sértené az apa kifejezés, mert ha egyszer odáig jutna valakivel, evidensen azt a szerepet töltené be. Egy leszbikus ismerősöm azt mondta, ezek a szerepek leosztódnak náluk is. A homoszexuális pedig azt, hogy neki nagy valószínűséggel nem lesz, de ez nem lényeges, mert ő egyszerre lenne ez is, az is, de ő is szerepleosztást emlegetett. Egyikük sem gondolta, hogy a megnevezés, mint olyan, sértő lenne.
Tudjátok, el sem várnám, hogy tudják a nevemet, mert egy nővér keze alatt annyi ember megfordul, hogy fejből mindenkit nem ismerhet. Neki is lehet rossz napja, s ha már anya vagyok, mennyivel rosszabb, ha anyukának nevez, mint Timinek, aki nem vagyok? Az orvos is csak a lázlapról ismer, aki nem így tesz, az kivételes memóriával rendelkezik. Nem várom el, hogy a dohányboltban tudják, mit vegyenek le a polcról. Nem várom el, hogy az ügyfeleim engem ismerjenek úgy, mint én őket (nem ismerem mindet, de akivel sokszor beszélek, azt fejből nyomom).
Nagyon kevesen szólítanak a rendes nevemen. Nem akarnak úgy hívni, nem tudják a nevem. Nem merik kimondani, mert nem tudják, szeretem vagy sem. Nem sértődöm meg.
De ha valami ténnyé válik, akkor miért kell betolni lábbal a szőnyeg alá?
Sosem értettem, miért kell politikailag korrekt megnevezéseket használni. Attól még ugyanaz marad. Shakespeare mondta, hogy bárhogy nevezzük a rózsát, éppoly illatos. Bárhogy nevezel egy anyát, attól még az maradt. Gyereke lett. Szült, örökbe fogadott, tök mindegy. Felelőssé vált egy életért, anya lett.
A takarító is takarító marad, hiába mondod rá, hogy porigazgató.
Akinek ez sértő, úgy gondolom, igen nagy gond van a toronyban. Annak talán el kéne gondolkodnia azon, hogy tényleg be akar-e vállalni egy gyereket? Mert szerintem, ameddig ezen a kérdésen ilyen viszonylatban rugózunk, addig nem kellene szaporodni.
Persze, ezt is mindenki maga dönti el.
De az anyukám akkor is az anyukám marad, ha Annának hívom, ám mivel ő hozott a világra, és ő nevelt fel, mindig az anyukám marad, és kész, pont. Meg, nekem jól esik így nevezni. A lelkemnek jó, hogy édesanyámnak szólíthatom.
Ezt pedig, senki sem veheti el tőlem.