2018. május 9., szerda

Két dudás


Hihetetlen, hogy tudja magát egy nagydarab ember bepréselni a konyhámban levő asztal és a fal melletti szék közé. Nekem is nehézkes oda bepasszírozni magam, pedig én pici vagyok, az ismerősöm, aki ezt a mutatványt sikerrel abszolválta, jóval magasabb, mint én. Körülbelül a mellkasáig érek.

Letelepedtem srégen vele szembe a konyhai székre, bontotta a sört.
Furcsa, ambivalens állapot van bennem vele szemben. Szeretem is, meg nem is. Szeretek vele dumálni, meg nem is. Ez nyilván abból fakad, hogy valamilyen szinten egyformák vagyunk, viszont minden más dimenzióban hót egyenest a másik irányba tartunk. Ezúttal átrágtuk magunkat az elmúlt több mint egy évet, megbeszéltük ügyes-bajos dolgainkat, s végül kikötöttünk egy témánál, ami mindkettőnknek éppeni problémája.
- Érzem magamban, hogy már meg kéne állapodnom. Elértem azt a kort, ahol már kellene. Csak ugyanakkor tudom azt is, hogy nem bírom az állandóságot. A kalandokat, a kísértést, a kísérletet szeretem, és nem tudom, hogy fel akarnám-e adni egyért. Szóval, ilyen köztes állapotban vagyok.
- Nekem mondod?
- Te tudod pontosan, miről beszélek. Vízöntőként ugyanolyan vagy, mint én. Én Bakként szeretnék állandóságot, biztonságot, olyan meghitt hátteret, de a Vízöntőségem miatt viszont, nem szeretem a korlátokat. S bármennyire is szeretném ezt, az, hogy korlátozva lennék, nem tudnám elviselni. Legalábbis, ezt érzem.
- Tudom. – feleltem. Melegben jól esik a hideg sör. – Nekem sem könnyű, hidd el. Valahol játszom a gondolattal, hogy kellene valaki, aki megadja a biztonságérzetemet. Viszont, az is baj, hogy nem szeretem, ha mások szabályokat állítanak fel nekem.
- Csak azokat a korlátokat fogadod el, amik attól jönnek, akit elfogadsz dominánsnak.
- Igen. Nekem kell a szabad akaratom.
- Ezért nem illenénk össze, mert én diktátor vagyok.
- Nem erről beszélek. – vágtam a szavába. – Hanem arról, hogy én alárendelem magam egy párkapcsolatban, ha olyan emberrel vagyok együtt, akit elfogadok dominánsnak. Akkor nincs baj, ha megadja azt a szabadságomat, hogy olvassak, ha akarok. Lehessek a barátnőimmel csajos estén. Hagyjon írni, és ne lihegjen a nyakamba, ne akarjon minden időt velem tölteni. Ezzel engem megfojt. Én is megadom neki a személyi szabadságot, ő is adja meg nekem. Fogadja el, hogy néha bunkó vagyok, néha nagyon rossz kedvem van, néha hebrencs vagyok, néha pedig bölcsész, és ne akarjon rajtam külsőre változtatni, minthogy azon sem, hogy én rocker vagyok.
Számomra is meglepő a tény, hogy szómenésem lesz egy korty sör után.
- De akkor is te döntöd el, hogy kinek hódolsz be.
- Én igen. Jogomban áll ezt eldönteni, és nem, nem fogom mindenkinek meghajtani a fejem. Csak tudod, én olyan vagyok, hogy néha kell kikapcs. Eltűnök egy hétre, két hétre, kalandozok. Így nehéz az ismerkedés, mert ebből vonják le azt, hogy akkor biztos ilyen vagyok a kapcsolatban is.
- Üdv a klubban! – koccintottunk. – Hát, pont ez az. Ebben megegyezünk. Mi ebben ugyanolyanok vagyunk. Te is olyan vagy, mint én. Szeretnél is kötődni valakihez, ugyanakkor szeretnéd megtartani a függetlenségedet.
- Igen. – kortyoltam. – Szerintem, mi évek múlva is így fogunk ülni, csak éppen az öregek otthonában.
- Remélem, nem.
- Köszi.
- Nem azért, csak remélem, megtalálod majd a hozzád illő embert.
Csípőből azt mondtam volna, hogy erősen kétlem.
Aztán meséltem én is, ő is, aminek a végére odabökte rám mutatva: - De látod, itt vagyok, mert van, ami nem működik, és keresem, ami igen.
- Ne aggódj, én sem tudok lemondani arról, ami jó.
- Ennyi.
Nem tudom, az univerzum hogy működik. Általában azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást. Ugyanakkor tévhit, hogy két dudás megfér egy csárdában, mert azt találjuk vonzóbb embernek, akik külsőre, személyiségükben, érdeklődésükben hasonlítanak hozzánk. Mindenesetre vicces tud lenni, mert mindig van egy olyan akadály a gépezetben, ami miatt nem működik. Fizikai távolság, mentalitás, vagy mint esetünkben a teljesen különböző értelmi, érdeklődésbeli háttér.
Azért itt egy pillanatra elgondolkodtam, hogy azt várja, azt mondjam, tőle elfogadnék szabályokat, vagy csak nyitott végű beszélgetést folytatunk, mint úgy általában? Aztán persze nem mondtam ki, ilyet sosem mondanék. Nagyon ritka esetben dobom oda magam, és ameddig egy szemernyi kétségem is születik, addig nem. Nála pedig, nem bíznám rá az életemet, mert a szememben nem biztos pasi alap azért, amilyen. Olyan, mint én, de én magamról tudom, milyen vagyok, benne pedig, nem bízom meg.
- Még jó, hogy ez köztünk fel sem merült. – törte meg a beállt csendet.
Szerettem volna emlékeztetni arra, mit mondott nekem egyszer, mégis inkább befogtam a számat.
Tényleg nem vagyok semmi jónak az elrontója, így tettük, amihez a legjobban értünk.
Ittunk és beszélgettünk.